New world new space

Vasárnap többet leszek gépnél.. Akkor talán tudok új bejegyzést írni, lenne miről.. Szerelemes vagyok, azt hiszem.. ;) <3 <3

Felültem a hullámvasútra...

Elegem van.

Mostmár nagyon. Semmi sem úgy sikerül, ahogy szeretném! Jó hírek vannak, de rosszak még mindig többségben vannak. Behívtak állásinterjúra ::Végre-végre::, remélhetőleg mostmár picit elmozdulok a holtpontomról. A hölgy nagyon szimpatikus volt a telefonban, hétfőn kell mennem. Drukkolni!

Végre az Áll az alku castingja is kitűzésre került, csak még az nem tuti, hogy melyik időpont az enyém. Poénból jelentkeztem rá, de nem lenne rossz, ha összejönne! Veszítenivalóm lényegében nincs.

Pasi téren cirkusz-cirkusz hátán. Vasárnap elmentem találkozni egy barátommal, mire hazajöttem már bolond volt. De teljesen. És két napig nem volt hajlandó elmondani, hogy mégis mi baja van. "Nincs semmi!" volt mindig a válasz. Végül tegnap megtudtam: Hogy én titkolózok. Merthogy nem mondtam el név szerint, hogy kivel találkozom, meg hogy hova megyek. Édes Istenem, miért kell mindig mindent elmondanom? Utálom a féltékenységi hisztiket, nem bírom elviselni, ha be akarnak zárni! Végül elmondtam a véleményem, és megint a szőnyeg alá lett söpörve az egész. Meddig tart ez majd még? God knows.

A tavalyi évem annyira teljes volt, annyira egész volt, annyira jó volt.. Csak, ugye nem vele. Még mindig nem tudok túllépni, reménykedek, de tudom hiába. Iszonyú nagy hülyeséget csináltam, és megérdemlem. Talán, egy másik életben... amikor majd jobban tudom értékelni, amim van, és amikor majd jobban odafigyelek a másikra. Annyi jelentkező lenne, annyian érdeklődnek irántam... És mégsem tud SENKI a nyomába érni. Az én feltörekvő NB Ies kézilabdázó kis Pericem nyomába. Szar ügy. Nem tudok már mit csinálni. Valaki nem akar egy időgépet készíteni?? Az összes pénzem (ami jelenleg nem sok) odaadnám neki, csak kb 2 évvel ezelőttre mehessek vissza! De jobb lenne a 4 év. Akkor mindent másképp tudnék csinálni, de őt már ismerném.

Mindegy. Számtalanszor rájöttem, hogy a "mi lett volna, ha.." az sosem jó. Csak fájdalmat okoz.

Megyek hajat festeni. Szebb napot mindenkinek!

Közkívánatra

Tessék, egy kép rólam..közkívánatra. Ez a kép ha jól emlékszem, novemberben készült, akkor még nagyon boldog voltam, épp ekkor vettem meg az új téli-kabátomat, és közben sapikat próbálgattam... Idióta kép, de az egyik kedvenc, jellemző rám. Jellemző volt.

Változás

Kedves olvasóim!

Sajnálattal kell tudassam veletek, hogy rövidesen eltűnök - bizonytalan időre - a cybertérből.

Teljes mértékben, és mindenhonnan, ugyanis, ahol most lakom, onnan el kell költözzek, és nagy valószínűséggel "drága édes anyucikám"-hoz kerülök vissza ismételten, bár ez nem biztos. Jelenleg az az egy dolog biztos, hogy minden bizonytalan. Igaz, ezen meg sem lepődöm, hiszen Életemre nagy általánosságban ez mindig jellemző volt.

Nincs túl sok erőm írni most sem, mert bár nemrégiben írtam, hogy úgy fest én már nem is tudok sírni, most mégis egy órája csak ezt teszem. Tudom, hogy semmi nem lesz tőle könnyebb, és nem változik semmi (kivéve azt az egy dolgot, hogy végre-végre nem lesznek szomjasak az egérkéim, illetve, hogy Cómacim megkapja a több hónapja elmaradt, de havi szinten szükséges könnycsepp-adagját), de mégsem bírom abbahagyni. Nem szeretek sírni, nem szeretem magam gyengének mutatni, senki előtt, most még sem bírom abbafejezni a sírásom. Borzalmas. Pedig belül már mondogatja a kis hang, hogy 'Hagyd abba! Hagyd abba, mert kiszáradsz!" - de nem megy.

Előreláthatólag 2-3 napig még leszek internet-közelben, aztán nem tudom meddig nem. Világvégekettőn tudniillik nemhogy internet nincsen, de még laptop vagy PC sem. Ijjájjó, de jó is lesz nekem, addicted-of-internet-csajnak.

A szemem kellően bedagadt és fáj, úgyhogy azt hiszem most nem gépezek tovább. Bár, a kisördög hajt, hogy legalább ezt a pár napot éljem ki rendesen, (internetügyileg) de fájok. Nagyon.

Sokkal kellemesebb napot kívánok mindenkinek!

Szép tavaszi nap

Mostanság valahogy nincs kedvem posztolni. Szép tavaszi napok vannak, de mégis a négy fal közt vagyok... Mára mondjuk voltak terveim, (séta a ligetben, vásárlás) aztán, miután Zolival álmodtam ma éjszaka megint, és visszajött egy csomó-csomó emlékem.. megint depis lettem. Sírva és izzadságban úszva ébredtem.

Annyira szeretném, ha elmúlna már végre ez az állapot! Áhh nem. Lehet inkább azt szeretném, ha visszajönne az az állapot, amikorról az emlékeim vannak. Jó lenne. Nekem nagyon jó lenne, és jót is tenne. Haragszik rám, még mindig, pedig nem tettem semmi rosszat, a volt legjobb barátnőm bemagyarázott neki rengeteg hazugságot, és nem hisz nekem.

Már 3 hónapja nem beszéltünk egy szót sem. FB-n miután letörölt, én újra felvettem, és akkor visszaigazolt, de iwiwen nem mertem megint bejelölni. Nemrégiben mégis vettem a bátorságot, de nem igazol vissza. Sz.r.

Most ezt hallgatom: http://www.youtube.com/watch?v=VjWX-WPO6Hk Furcsa, mert sosem voltam Quimbys, de ma valahogy ez a hangulatom. Végtelenítve. Nem tudom mit jelent, de majd rájövök biztosan.

Nincs kedvem többet írni. Mardossa a szívem valami, iszonyú sírhatnékom van, de 3 hónapi sírás után már egyszerűen nem tudok sírni. Elfogytak a könnyeim. Megyek rágyújtok, aztán majd lesz valami.

Kérdés: Képeket töltsek fel? Érdekellek titeket én? Mármint, nem csak az, amit írok, hanem külsőre is? Vagy előbb inkább a gondolataim által ismernétek meg, és aztán az "álarcomat"?

Szép, tavaszi napos napocskát kívánok mindenkinek!

Midnight Wonder

Lisa Hannigan: Lille

http://www.youtube.com/watch?v=2G21swi--fc

Egy kis nyugis zene mára... :) Egyelőre.

Napi gondolatok...

Azon gondolkodtam ma, hogy vajon mi baj lehet velem. Az a helyzet, hogy december óta valamiféle frigiditás van rajtam. Bár, igazából nem is tudom minek nevezzem. Aszexuális értelmeben sem kívánom semmilyen férfi érintését, de a szex sem hiányzik a maga valójában. Nem hiányzik az az érzés.

Ez azért fura, mert magam - eddig - nagy étvágyúnak tartottam. Nem titkolom, ki is éltem eme vágyamat, amikor és ahol csak lehetett... Most viszont teljesen nullán vagyok. Van olyan, hogy ideiglenes frigiditás?? (Megjegyzésben írhatnátok valami okosat, hátha kisül belőle valami jó) Se puszi, se csók, se simogatás, semmi nem hiányzik. Mintha...mintha nem is tudom: elvesztettem volna a vonzalmam a férfiak iránt. És ez baromira zavar. Meg nem csak engem. Őt is. De egyszerűen nem tudok vele mit csinálni! Nem értem mi van velem, nem értem mi ez az egész! Szeretnék újra az a habókos, zakkant kis fruska lenni... az lenni, vagy legalábbis hasonló, mint aki tavaly ilyenkor voltam! Vagy legalábbis pár hónappal ezelőtt. ... :(

Más. Végre van változás munkafronton. Igaz, 3 műszak, de nem érdekel. Csak legyen. Remélem hamarosan kezdhetek is. Jó lenne már kizökkenni ebből a "semmi nincsen-semmi nem változik"-körből. Na majd most. Remélem.

Közjáték

Szörfözgettem a neten, és találtam egy képet, ami nagyon tetszett. Annie Leibovitz készítette. (Ugye ő készítette az 90-es évek elején Demi Moore-ról azt a méltán híres, nem mindennapi képet a Vanity Fairnek)
Rákerestem a nevére, nézegettem a műveit. Valami fantasztikus ez a nő.. :) Teljesen magával ragadott a képei hangulata. Az 'Alice in wonderland' - képek, a 'Carrie és Big nászútja' - képei különösen tetszettek. De az abszolút kedvenc tőle egy régebbi kép. Egy régebbi kép, ami az egyik, szívemhez nagyon közel álló színészről készült:

Heath Ledger. Szerintem mindenki ismeri a nevét, a 'Lovagregény' hősszerelmes-lovagja, a '10 dolog, amit utálok benned' lázadója, vagy épp a 'Batman: The Dark Knight' Jokerje után - hogy csak a személyes kedvenceket említsem. Korán ment el, és személy szerint nekem nagyon hiányzik.

Magányos jégcsap

Most kicsit így érzem magam...

The Photodiarist

#2 The beginnings

Még mindig kuszaság az életem. A baj az, hogy bár már látnom kéne valamit, (legalább az út elejét) egyelőre semmit sem látok, pedig már van változás! Kedves ismerős közbenjárásának hála, úgy fest két héten belül végre munkába állhatok. Nem a legjobb, de végre valami, és nem kölcsönökből kell élnem. Azért persze nézek mást továbbra is, hátha kisül belőle más(jobb), de azért már nem vagyok annyira bizakodó.

Az az igazság, hogy rohadtul elcsesztem az életem. És azt hiszem most van az első pillanat, hogy ezt ki mertem mondani. :S Túl sok mindent fojtok el magamban, már nagyon rég óta, ezért van ez. Sok - fontos - dolgot nem mondtam ki akkor, mikor kellett volna.. pedig akkor most mennyivel más lenne az életem!

Na jó, megint kuszulok, awww--- Inkább kezdem az elején.

Polgári családból gyüttem, anyám titkárnő, apám katona volt. Éldegéltünk 'szépen', egy kis tiszti-lakásban a fővárostól nem messze egészen nagyjából a milleniumig. Akkoriban találták ki anyámék, hogy (a házasságukat mentve) költözzünk el egy közeli településre, 'vidékre', mer' ott majd milyen jó lesz nekünk. Ez mind szép volt és jó, kevés hitel felvételével sikerült is egy szép kis házikót vennünk kb. 20 km-re addigi lakhelyünktől. Ekkor voltam én zirka 10 éves.

A házat kicsit rendbe kellett tenni, így az sült ki belőle, hogy apum kiköltözött, alakítgatta az új fészket, mi meg anyummal kettecskén átköltöztünk albérletbe - a szemközti lakásba. Aztán jött egy törés.

Farsang volt és péntek, tisztán emlékszem, mert aznap este volt a suliban a farsangi bál, ahova (ugyan jelmez nélkül) de el szerettem volna menni. A lakásban még mindig káosz volt, doboz-doboz hátán, egynegyede 'vidéken' háromnegyede meg az albérletben. Több napja fájtak a térdeim, egyre nehezebben tudtam őket mozgatni, míg 3 nap leforgása alatt buci méretűre dagadt mindkettő. Természetesen miért ne pont pénteken tetőzött volna, az annyira-nagyon várt farsang estéjére. Mindegy. Nem tudtam elmenni - őszintén szólva sehova sem tudtam menni, mert majd bele gebedtem, annyira fájtak a lábaim. Anyám persze nem hitte el, hogy bármi bajom van, pedig a kádba nem tudtam beemelni a lábam...

Mamám intézkedett az ügyben, hétfőre beutalót szerzett nekem annak a kórháznak a gyermekosztályára, amelyikben ő is dolgozott. Vérvétel, vizelet, semmit sem mutatott ki, csak annyit, hogy irtóra magas a süllyedésem, kb. 5xöse a normálisnak, ami azt mutatja, hogy gyulladás van a szervezetemben. (ezt magamtól is tudtam.de mitől alakult ki??) Bent tartottak a kórházban, vizsgálatok, gyógytorna, majd kb. 2 hét után közölték, hogy áthelyeznek az ORFI-ba, Budára, mert ott vannak az erre való szakemberek. A főorvos nagyon rendes volt velem, iszonyú hálás vagyok neki, mert rengeteget segített (ahogy a nővérek is) abban, hogy kicsit elviselhetőbb legyen a benttartózkodásom. Konkrétan a saját autójával hurcibált a Tűűzoltó utcai gyermekklinikára a kardiológiára, ahogy ő segített átszállítani engem az ORFIba is. Nah, ott már többet tudtunk meg, feltérképezték a családban fellelhető bajokat, és kiderült, hogy nagy valószínűséggel juvenilis rheumatodis arthitisem van (azt hiszem így írják), magyarul gyermekkori reuma. Fasza.

Ha emlékeim nem csalnak, akkor voltam kb. 167 centi magas, és olyan 50 kiló körül, mikor bementem a kórházba. A két hetes Péterfys tartózkodásom alatt lefogytam 10 kilót, nem volt étvágyam, és amúgyis megviselt az egész. Nem voltam nagy suli-fan, de azért hiányoztak a többiek...igaz, osztályfőnököm nagyon rendes volt, rajzoltatott nekem kedves kis üdvözlő-lapokat, meg hetente meglátogatott bent, hozta a "leckét". Lényeg a lényeg, hogy gebe lettem - legalábbis egy időre. Mikor kitalálták mi bajom, elkeztdek gyógyszerekkel tömni (napi 3szor 8-10szem gyógyszer), köztük egy Methotrexat nevűvel is, ami ugyan hatásos volt - mivel szteroidot és különböző hormonokat tartalmazott - ugyanakkor baromira felborította az addig normális hormonháztartásomat. Egy szónak is száz a vége, rohamosan hízni kezdtem. Eleinte a nővérek még azzal traktáltak, hogy egyek, miért nem eszek, aztán már azzal, hogy vissza kéne fogni. Nem én tehettem róla, a gyógyszerek étvágyfokozót is tartamaztak.

Közel 7 hetet voltam bent, az idő alatt felmentem 85 kilóra. ... Úgy néztem ki, mint egy kismalac, és egész addig, míg utcára nem mentem, fel sem tűnt, sőt, igazából csak akkor vettem észre magam, mikor újra iskolába mentem, és az osztályom szabályosan nem ismert meg.

Ez volt az első törésem. Az addig szép arcú, helyes, karcsú kislányból egy majd 100kilós mangalica lettem, ami miatt persze megkezdődtek a csúfolódások is. Nem volt elég, hogy rosszul éreztem magam a bőrömben, még a többiek is kirekesztettek, pedig korábban majd minden fiú belém volt szerelmes... 'Érvágás' #1.

Szerencsémnek, és kitartásomnak hála 3 hónap alatt lefogytam, ha lehet még karcsúbbra, mint a kórház előtt, és a suliban sem kellett évet ismételnem.. Kitűnő lettem 5 dicsérettel év végén, igaz, szerintem csak sajnálatból...de nem is ez a lényeg. Ezzel a betegséggel kezdődött szerintem minden..minden rossz, ami ezután következett.

Mára ennyi, így is hosszú lett.

Kellemes hétvégét mindenkinek!

Wonder

Nelly Furtado

Mostanában ezt hallgatom sokat. Nem tudom miért..talán a tudatalattim miatt.

YouTube
- Nelly Furtado - Manos Al Aire

The #1

Hát..mostmár itt is jelen vagyok.. Hogy minek? Magam sem tudom.

Na jó, de tudom. Azért, hogy leírhassam azokat a gondolatokat, amiket másokkal nem tudok megosztani, mert cenzúrázom őket élőszóban. Itt meg nem kell. Jön, írom, ott van, pont.

Van másik blogom is ám! (ez itt a reklám helye) Most kezdtem azt is, de lassacskán belejövök.. ;)

Megint akkor fekszem, mikor mások kelnek.. nemjóezígy!

Most nézem: fentvan a Vampire Diaries új része... Lekapom-cigi-aztán talán alvás. Talán. Tegnap is fél7kor feküdtem, azelőtt is.. Még mindig depis és antiszoci vagyok, de ma már mosolyogtam, jó jel.

Azt hiszem mára ennyi. Kérdés-vélemény-egyébizébizé, írjatok! Legalább látom, hogy valaki olvas engem. ;)