Felültem a hullámvasútra...

Elegem van.

Mostmár nagyon. Semmi sem úgy sikerül, ahogy szeretném! Jó hírek vannak, de rosszak még mindig többségben vannak. Behívtak állásinterjúra ::Végre-végre::, remélhetőleg mostmár picit elmozdulok a holtpontomról. A hölgy nagyon szimpatikus volt a telefonban, hétfőn kell mennem. Drukkolni!

Végre az Áll az alku castingja is kitűzésre került, csak még az nem tuti, hogy melyik időpont az enyém. Poénból jelentkeztem rá, de nem lenne rossz, ha összejönne! Veszítenivalóm lényegében nincs.

Pasi téren cirkusz-cirkusz hátán. Vasárnap elmentem találkozni egy barátommal, mire hazajöttem már bolond volt. De teljesen. És két napig nem volt hajlandó elmondani, hogy mégis mi baja van. "Nincs semmi!" volt mindig a válasz. Végül tegnap megtudtam: Hogy én titkolózok. Merthogy nem mondtam el név szerint, hogy kivel találkozom, meg hogy hova megyek. Édes Istenem, miért kell mindig mindent elmondanom? Utálom a féltékenységi hisztiket, nem bírom elviselni, ha be akarnak zárni! Végül elmondtam a véleményem, és megint a szőnyeg alá lett söpörve az egész. Meddig tart ez majd még? God knows.

A tavalyi évem annyira teljes volt, annyira egész volt, annyira jó volt.. Csak, ugye nem vele. Még mindig nem tudok túllépni, reménykedek, de tudom hiába. Iszonyú nagy hülyeséget csináltam, és megérdemlem. Talán, egy másik életben... amikor majd jobban tudom értékelni, amim van, és amikor majd jobban odafigyelek a másikra. Annyi jelentkező lenne, annyian érdeklődnek irántam... És mégsem tud SENKI a nyomába érni. Az én feltörekvő NB Ies kézilabdázó kis Pericem nyomába. Szar ügy. Nem tudok már mit csinálni. Valaki nem akar egy időgépet készíteni?? Az összes pénzem (ami jelenleg nem sok) odaadnám neki, csak kb 2 évvel ezelőttre mehessek vissza! De jobb lenne a 4 év. Akkor mindent másképp tudnék csinálni, de őt már ismerném.

Mindegy. Számtalanszor rájöttem, hogy a "mi lett volna, ha.." az sosem jó. Csak fájdalmat okoz.

Megyek hajat festeni. Szebb napot mindenkinek!

Közkívánatra

Tessék, egy kép rólam..közkívánatra. Ez a kép ha jól emlékszem, novemberben készült, akkor még nagyon boldog voltam, épp ekkor vettem meg az új téli-kabátomat, és közben sapikat próbálgattam... Idióta kép, de az egyik kedvenc, jellemző rám. Jellemző volt.

Változás

Kedves olvasóim!

Sajnálattal kell tudassam veletek, hogy rövidesen eltűnök - bizonytalan időre - a cybertérből.

Teljes mértékben, és mindenhonnan, ugyanis, ahol most lakom, onnan el kell költözzek, és nagy valószínűséggel "drága édes anyucikám"-hoz kerülök vissza ismételten, bár ez nem biztos. Jelenleg az az egy dolog biztos, hogy minden bizonytalan. Igaz, ezen meg sem lepődöm, hiszen Életemre nagy általánosságban ez mindig jellemző volt.

Nincs túl sok erőm írni most sem, mert bár nemrégiben írtam, hogy úgy fest én már nem is tudok sírni, most mégis egy órája csak ezt teszem. Tudom, hogy semmi nem lesz tőle könnyebb, és nem változik semmi (kivéve azt az egy dolgot, hogy végre-végre nem lesznek szomjasak az egérkéim, illetve, hogy Cómacim megkapja a több hónapja elmaradt, de havi szinten szükséges könnycsepp-adagját), de mégsem bírom abbahagyni. Nem szeretek sírni, nem szeretem magam gyengének mutatni, senki előtt, most még sem bírom abbafejezni a sírásom. Borzalmas. Pedig belül már mondogatja a kis hang, hogy 'Hagyd abba! Hagyd abba, mert kiszáradsz!" - de nem megy.

Előreláthatólag 2-3 napig még leszek internet-közelben, aztán nem tudom meddig nem. Világvégekettőn tudniillik nemhogy internet nincsen, de még laptop vagy PC sem. Ijjájjó, de jó is lesz nekem, addicted-of-internet-csajnak.

A szemem kellően bedagadt és fáj, úgyhogy azt hiszem most nem gépezek tovább. Bár, a kisördög hajt, hogy legalább ezt a pár napot éljem ki rendesen, (internetügyileg) de fájok. Nagyon.

Sokkal kellemesebb napot kívánok mindenkinek!

Szép tavaszi nap

Mostanság valahogy nincs kedvem posztolni. Szép tavaszi napok vannak, de mégis a négy fal közt vagyok... Mára mondjuk voltak terveim, (séta a ligetben, vásárlás) aztán, miután Zolival álmodtam ma éjszaka megint, és visszajött egy csomó-csomó emlékem.. megint depis lettem. Sírva és izzadságban úszva ébredtem.

Annyira szeretném, ha elmúlna már végre ez az állapot! Áhh nem. Lehet inkább azt szeretném, ha visszajönne az az állapot, amikorról az emlékeim vannak. Jó lenne. Nekem nagyon jó lenne, és jót is tenne. Haragszik rám, még mindig, pedig nem tettem semmi rosszat, a volt legjobb barátnőm bemagyarázott neki rengeteg hazugságot, és nem hisz nekem.

Már 3 hónapja nem beszéltünk egy szót sem. FB-n miután letörölt, én újra felvettem, és akkor visszaigazolt, de iwiwen nem mertem megint bejelölni. Nemrégiben mégis vettem a bátorságot, de nem igazol vissza. Sz.r.

Most ezt hallgatom: http://www.youtube.com/watch?v=VjWX-WPO6Hk Furcsa, mert sosem voltam Quimbys, de ma valahogy ez a hangulatom. Végtelenítve. Nem tudom mit jelent, de majd rájövök biztosan.

Nincs kedvem többet írni. Mardossa a szívem valami, iszonyú sírhatnékom van, de 3 hónapi sírás után már egyszerűen nem tudok sírni. Elfogytak a könnyeim. Megyek rágyújtok, aztán majd lesz valami.

Kérdés: Képeket töltsek fel? Érdekellek titeket én? Mármint, nem csak az, amit írok, hanem külsőre is? Vagy előbb inkább a gondolataim által ismernétek meg, és aztán az "álarcomat"?

Szép, tavaszi napos napocskát kívánok mindenkinek!

Midnight Wonder

Lisa Hannigan: Lille

http://www.youtube.com/watch?v=2G21swi--fc

Egy kis nyugis zene mára... :) Egyelőre.

Napi gondolatok...

Azon gondolkodtam ma, hogy vajon mi baj lehet velem. Az a helyzet, hogy december óta valamiféle frigiditás van rajtam. Bár, igazából nem is tudom minek nevezzem. Aszexuális értelmeben sem kívánom semmilyen férfi érintését, de a szex sem hiányzik a maga valójában. Nem hiányzik az az érzés.

Ez azért fura, mert magam - eddig - nagy étvágyúnak tartottam. Nem titkolom, ki is éltem eme vágyamat, amikor és ahol csak lehetett... Most viszont teljesen nullán vagyok. Van olyan, hogy ideiglenes frigiditás?? (Megjegyzésben írhatnátok valami okosat, hátha kisül belőle valami jó) Se puszi, se csók, se simogatás, semmi nem hiányzik. Mintha...mintha nem is tudom: elvesztettem volna a vonzalmam a férfiak iránt. És ez baromira zavar. Meg nem csak engem. Őt is. De egyszerűen nem tudok vele mit csinálni! Nem értem mi van velem, nem értem mi ez az egész! Szeretnék újra az a habókos, zakkant kis fruska lenni... az lenni, vagy legalábbis hasonló, mint aki tavaly ilyenkor voltam! Vagy legalábbis pár hónappal ezelőtt. ... :(

Más. Végre van változás munkafronton. Igaz, 3 műszak, de nem érdekel. Csak legyen. Remélem hamarosan kezdhetek is. Jó lenne már kizökkenni ebből a "semmi nincsen-semmi nem változik"-körből. Na majd most. Remélem.

Közjáték

Szörfözgettem a neten, és találtam egy képet, ami nagyon tetszett. Annie Leibovitz készítette. (Ugye ő készítette az 90-es évek elején Demi Moore-ról azt a méltán híres, nem mindennapi képet a Vanity Fairnek)
Rákerestem a nevére, nézegettem a műveit. Valami fantasztikus ez a nő.. :) Teljesen magával ragadott a képei hangulata. Az 'Alice in wonderland' - képek, a 'Carrie és Big nászútja' - képei különösen tetszettek. De az abszolút kedvenc tőle egy régebbi kép. Egy régebbi kép, ami az egyik, szívemhez nagyon közel álló színészről készült:

Heath Ledger. Szerintem mindenki ismeri a nevét, a 'Lovagregény' hősszerelmes-lovagja, a '10 dolog, amit utálok benned' lázadója, vagy épp a 'Batman: The Dark Knight' Jokerje után - hogy csak a személyes kedvenceket említsem. Korán ment el, és személy szerint nekem nagyon hiányzik.